A teremtés tava címmel érkezik Rachel Kushner könyve! Olvass bele!
A Booker-jelölt Rachel Kushner új regénye, A teremtés tava provokatív, feszült és kíméletlenül aktuális könyv. Egy volt amerikai titkosügynök történetét meséli el, aki fedett identitással beépül egy franciaországi radikális ököközösségbe, hogy belülről térképezze fel annak működését. Amit azonban talál, nem pusztán politikai szélsőségesség, hanem egy olyan zárt világ, ahol az ideológia lassan felülírja az emberi kapcsolatokat és a józan mérlegelést.
Kushner regénye politikai thrillerként indul, majd fokozatosan mélyebb kérdéseket tesz fel hatalomról, hitről és manipulációról. Nem ítélkezik, nem leegyszerűsít, hanem megmutatja, hogyan válik az elköteleződés önigazolássá, a közösség önmagát erősítő visszhanggá. A teremtés tava ereje éppen abban rejlik, hogy belülről láttatja azt a gondolkodásmódot, amely ma is egyre több társadalmi konfliktus mozgatórugója.
Az európai helyszín különös feszültséget ad a történetnek: Kushner amerikai nézőpontból, mégis érzékenyen és pontosan vizsgálja a kontinens politikai és ideológiai törésvonalait. A teremtés tava egyszerre izgalmas, nyugtalanító és gondolkodásra késztető regény. Olyan könyv, amely nemcsak szórakoztat, hanem vitára is ingerlő kérdéseket hagy maga után.
ONLINE VÁSÁRLÁS IDE KATTINTVA!
A regényről mondták
„Teljesen beszippantott és lenyűgözött. A teremtés tava mesterien felépített, sodró tempójú noir, tele remek ötletekkel és igazi mélységgel. Rachel Kushner a generációja legizgalmasabb írója." - Bret Easton Ellis
„A teremtés tava egyetlen hűvös, szellemes mozdulattal újrafogalmazza a kémregényt. Csak Rachel Kushner képes úgy egybefonni az ökológiai aktivizmust, a paranoiát és a nihilizmust, hogy abból egy feszültséggel teli, filozofikus thriller szülessen. Letehetetlen és elegánsan aljas könyv – ugyanakkor lírai elmélkedés fajunk eredetéről és végzetéről is. Egy ilyen ragyogóan mély regénynek nem volna szabad ennyire szórakoztatónak lennie." - Hernan Diaz
OLVASS BELE! Részlet a kötetből:
„Mivel a tájékoztatókban, amelyeket kaptam, Bruno Lacombe Pascal Balmy és a Moulin tanítójaként és mentoraként szerepelt, az ő e-mailjeiben kerestem utalásokat arra, hogy Pascal és csoportja mit csinált, és mit tervez.
Hat hónappal ezelőtt földmunkagépeket tettek tönkre egy hatalmas ipari víztározó építésének helyszínén, egy Tayssac nevű falu közelében, nem messze a Moulintől. Öt hatalmas, egyenként több százezer euróba kerülő kotrógépet gyújtottak fel az éjszaka leple alatt. A dologgal Pascalt és csapatát gyanúsították, ám ez idáig bizonyíték nélkül.
Bruno Pascalnak küldött e-mailjei sok mindenre kiterjedtek, azonban semmi terhelőt nem találtam bennük Bruno azon állításán túl, hogy a víznek a talajban a helye, nem pedig ipari tározókban. Bruno azon lamentált, hogy az állam szerint jó ötlet lecsapolni a talajvizet a föld alatti barlangokból, tavakból és folyókból, majd hatalmas, műanyaggal kibélelt „óriástározókban" felfogni, ahol magába szívja a kioldódó mérgeket, amelyeket aztán a nap elpárologtat. Szerinte ez egy tragikus elgondolás, olyan pusztító hatású, amelyet talán csak az érthet meg, aki hosszabb időt töltött a föld alatt. Bruno szerint a vizet a természet már eleve felfogta a föld belsejében lévő saját, zseniális szűrő- és tárolórendszereiben.
Tudtam, hogy Bruno Lacombe civilizációellenes, aktivista szlenggel „anti-civver". És hogy a délnyugat-franciaországi Guyenne megye – és annak ez a távoli szeglete, ahová épp megérkeztem – a korai emberek nyomait őrző barlangjairól ismert. Noha feltételeztem, hogy Bruno irányítja Pascal állami ipari projektek megállítását célzó stratégiáját, azt nem gondoltam volna, hogy Pascal mentora fanatikusan hisz egy bukott fajban.
Bruno szerint abban mindannyian egyetérthetünk, hogy a Homo sapiens volt az, aki az emberiséget a mezőgazdaság, a pénz és az ipar irányába vezette. Az a rejtély azonban, hogy mi történt a Neander-völgyivel és az ő szerényebb életével, máig megoldatlan. Az emberek és a Neander-völgyiek jó tízezer évig átfedésben élhettek egymással, írta Bruno, de azt még senki sem derítette ki, hogy a két faj kölcsönhatásba lépett-e és hogyan. Hogy esetleg tudtak-e egymásról, de kerülték a találkozást. Vagy ebben az egybeeső korszakban olyan kevesen éltek Európában, hogy az erdők, hegyek, folyók és havasok zord és járhatatlan tájain nem is tudtak a másik jelenlétéről. Másrészt viszont, mondta Bruno, a genetikusok megállapították, hogy keveredtek és közös utódaik születtek – ami biztos jele annak, hogy tisztában voltak a másik „jelenlétével". Vajon ezek az egyesülések szerelmen alapultak? Vagy nemi erőszak történt, a háborúk örök velejárója? Bruno szerint ezt soha nem fogjuk megtudni."
