Ajánló
X
Kultúraonline logo
facebook twitter RSS

Bank Tamás Jászai Mari-díjat kapott

2025.03.13 Kovács Gergely

Bank Tamás Jászai Mari-díjat kapott

Bank Tamás, a Játékszín igazgatója, a mai napon Jászai Mari-díjban részesült. Az elismerést több évtizedes színházi és színházvezetői munkássága, a Játékszín megújítása, igényes színházszakmai és társulatépítői tevékenysége, valamint a szórakoztató műfaj hagyományainak méltó ápolásával érdemelte ki.

A díj odaítélése váratlan és nagy örömet okozott Bank Tamásnak.

„Bár én kaptam ezt a díjat, nemcsak az enyém. Úgy érzem, hogy ez az elismerés a magánszínházak létjogosultságát is megerősíti, valamint a tizenkét évünk sikereit jelképezi, amelyeket kollégáimmal közösen értünk el. A Játékszín ma már évente száznegyvenezer nézőt szórakoztat igényesen, a színházi szezonban minden este játszunk, néha már hétköznapokon is dupla előadásokkal, teltházak előtt, és a nyári naptárunk is évről-évre zsúfolásig megtelik. Mondhatnánk, hogy működésünk csúcsára ért, és a csapatommal azon dolgozunk, hogy ott is maradjunk. Ez a díj a színházi dolgozóké is, akik estéről estére magas színvonalon végzik munkájukat, legyenek bár ügyelők, öltöztetők, hangosítók, világosítók, súgók vagy díszítők. Az elismerést örömmel osztom meg azokkal a munkatársaimmal is, akik a közönségszolgálaton, a kommunikációs csapatban, a gazdasági részlegen és a művészeti ügykezelésen fáradhatatlanul és magas színvonalon teszik a dolgukat. Természetesen a díj nem utolsó sorban az alkotó társaknak, művészeknek is szól, akik a Játékszínben kimagasló teljesítményt nyújtanak, legyen szó vígjátékról, krimiről vagy izgalmas filmadaptációkról." – mondta Bank Tamás.

Az igazgató a díjátadás után családjával ünnepelt. Bank Tamás gyakran hangsúlyozza, hogy számára „első a színház, mert itt a család". Felesége, Lévay Viktória a Játékszín vezető színművésznője, táncművész lánya, Lili a Hölgyválasz című előadás egyik táncosa, míg fia, Bálint a színház online megjelenését segíti.

A Játékszín minden munkatársa szeretettel gratulál Bank Tamásnak a Jászai Mari-díj elnyeréséhez!




Ez is érdekelhet

 

CSATLAKOZZ HOZZÁNK


Neked ajánljuk
LEGÚJABB VIDEÓK
Játék
HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Ha feliratkozol hetente elküldjük neked a legfrissebb cikkeket.

Neved*:
E-mail címed*:
 

EZT OLVASTAD

Médiaajánlat   Impresszum - kontakt   Adatvédelem   © Minden jog fenntartva - KultúraOnline.hu 2011-2025