Csernobil 40 - Vujity Tvrtko előadás turné 2026 - Jegyek és helyszínek itt!
Csernobil 40 címmel turnéra indul Vujity Tvrtko. Utóirat: a Tvrtko-Csernobil 40, exkluzív előadás eddig ismert helyszínei és jegyek lentebb!
1986. április 26-án hajnalban, pár perccel fél kettő előtt megtörtént az emberiség történetének legnagyobb ipari katasztrófája. A Pripjaty város határában álló Vlagyimir Iljics Lenin Atomerőmű egyik blokkja -egy félresikerült kísérlet során - felrobbant. A balesetet nem ismerték el, a közeli város lakói reggel vették észre, hogy a "szocialista büszkeség" teteje hiányzik. A lakókat később elköltöztették. Azt mondták nekik, hogy egy rövid időre kell elhagyniuk otthonaikat, soha nem térhettek oda vissza. A szovjetek még a balesetről sem beszéltek, tulajdonképpen addig, amíg egy svédországi katonai támaszpont érzékelői nem jelezték: valami gond lehet a Szovjetunióban.
Jellemző a magyar tájékoztatásra, hogy a BBC hírét a Magyar Rádióban ismertető Bedő Iván megrovást kapott, a mikrofonról eltiltották, a “csernobili hírt” pedig letiltották. Onnantól fogva következetesen kisebb üzemi balesetről lehetett csak szó.
Ám történt még valami: a szovjetek azonnali hatállyal átnevezték az erőművet. 1986-ban Lenin nevével semmi sem robbanhatott fel, így lett az egészből egyszerűen "Csernobili Atomerőmű". Amit így sosem hívtak korábban. Csernobil városa 18 kilométerre található a felrobbant reaktortól, Pripjaty 2-re sem. Mégis így volt egyszerűbb a helyi hatóságoknak: Lenin neve nem sérülhetett, így lett a Pripjatyi Vlagyimir Ilyics Lenin-Atomerőműből hirtelen Csernobili Atomerőmű.
Csernobil 40 címmel turnéra indul Vujity Tvrtko. Utóirat: a Tvrtko-Csernobil 40, exkluzív előadás eddig ismert helyszínei:
2026. április 26. Paks, Csengey Dénes Központ
2026. április 27. Székesfehérvár, Sóstói Stadion
2026. április 28. Szombathely, Agora Savaria
2026. április 29. Zalaegerszeg, Keresztury Központ
2026. április 30. eger, Hotel Eger
2026. május 4. Miskolc, Művészetek Háza
2026. május 5. Dunakeszi, VOKE
2026. május 6. Tatabánya, A Vértes Agórja
2026. május 7. Pécs, Zsolnay Negyed
2026. május 8. Kaposvár, Szivárvány Kultúrpalota
2026. május 11. Szolnok, Aba Novák Kultúrális Központ
2026. május 12. Szeged, IH Rendezvényközpont
2026. május 13. Budapest, MOM Központ
2026. május 15. Debrecen, Lovarvda Egyetemi Központ
2026. május 18. Békéscsaba, Csabagyöngye Központ
A turnéról az alábbi poszttal számolt be Facebook oldalán:
Csernobil: a hazugságba belehalt magyar kamionosok története… és vannak, akik még mindig az atommal “játszanak”!
Még most is alig hiszem, hogy odamentem. Kétszer is. Mennem kellett. Nem feltétlenül a katasztrófa miatt. Halott honfitársaim, a magyar kamionsofőrök történetének nyomába eredtem. Azok után indultam, akik már nem szólalhattak meg, hallathatták hangjukat, akik már nem állhattak ki magukért. Azért nem, mert meghaltak…
1986. április 26-án hajnalban, pár perccel fél kettő előtt megtörtént az emberiség történetének legnagyobb ipari katasztrófája. A Pripjaty város határában álló Vlagyimir Iljics Lenin Atomerőmű egyik blokkja -egy félresikerült kísérlet során - felrobbant. A balesetet nem ismerték el, a közeli város lakói reggel vették észre, hogy a "szocialista büszkeség" teteje hiányzik. A lakókat később elköltöztették. Azt mondták nekik, hogy egy rövid időre kell elhagyniuk otthonaikat, soha nem térhettek oda vissza. A szovjetek még a balesetről sem beszéltek, tulajdonképpen addig, amíg egy svédországi katonai támaszpont érzékelői nem jelezték: valami gond lehet a Szovjetunióban.
Jellemző a magyar tájékoztatásra, hogy a BBC hírét a Magyar Rádióban ismertető Bedő Iván megrovást kapott, a mikrofonról eltiltották, a “csernobili hírt” pedig letiltották. Onnantól fogva következetesen kisebb üzemi balesetről lehetett csak szó.
Ám történt még valami: a szovjetek azonnali hatállyal átnevezték az erőművet. 1986-ban Lenin nevével semmi sem robbanhatott fel, így lett az egészből egyszerűen "Csernobili Atomerőmű". Amit így sosem hívtak korábban. Csernobil városa 18 kilométerre található a felrobbant reaktortól, Pripjaty 2-re sem. Mégis így volt egyszerűbb a helyi hatóságoknak: Lenin neve nem sérülhetett, így lett a Pripjatyi Vlagyimir Ilyics Lenin-Atomerőműből hirtelen Csernobili Atomerőmű.
Mi, Pécsen, Magyarországon -a tévé javaslatára- sok magyar családhoz hasonlóan otthon mostuk a salátafejeket és nem mentünk a homokozóba játszani, becsuktuk az ablakokat és vártuk a híreket; eközben a katasztrófazónába vezényelt szerencsétlenek -ottani elnevezés szerint likvidátorok- elkezdték halálos munkájukat. Nyolcszázezer (!) szovjet likvidtor építette éjt nappallá téve az úgynevezett szarkofágot… volt, aki alig egy percet tartózkodhatott a sérült reaktorblokk tetején. Többségük már nincs közöttünk…
Pár nappal az elhazudott méretű katasztrófa után a kommunista országokban a pártok megünnepeltették május 1-ét, de voltak olyan államok is -például Jugoszlávia- amelyek megtiltották a kamionsofőrök odautazását.
A kamion ebből a szempontból különösen veszélyes jármű. Hatalmas kerekei felverik a port -a radioaktív port is- így a sofőr helyzete abban a régióban életveszélyes lehetett. A kamionos cégek vezetői, diszpécserei nem tudták mit tegyenek. Pletykák ugyan voltak, de a magyar sajtó nyugtatott. Egy alkalommal azt is leírták, hogy csökkent a sugárzás, miután megjelent, hogy a robbanás után nem is emelkedett. Tehát a katasztrófa után még csökkent is. Mi több, Magyarország vezető orvos-genetikusának közleményét a teljes magyar sajtó átvette. Dr. Czeizel Endre május közepén azt nyilatkozta, hogy annyira kicsi a sugárzás, hogy a lezárt zónában már a terhes anyák sincsenek veszélyben. Ma már tudjuk: akkor és ott, több tízezer abortuszt végeztek, az utolsó háromezre érzéstelenítés nélkül. Erről beszélt nekem dr. Lyavinecz Antal.
S beszélt Czeizel professzor is. Elutasíthatott vagy tagadhatott volna. Nem tette, beleállt. Kamerám előtt elmondta, hogy az akkor neki megküldött adatokból dolgozott, s ha azok az adatok nem voltak valódiak, akkor ő sem a valós helyzetet mondta. Az adatok hamisak voltak!
Szabadszállási Kálmán egy volt a kamionsofőrök közül. Az egykori hatalmas, egészséges fiatalember, csontsoványan, gyötrelmes kínok közt halt meg. Özvegye kiállt az igazáért. Sok évnyi pereskedés után a bíróság kimondta: Szabadszállási Kálmán azért halt meg, mert kamionjával ott járt. A magyar munkáltatója, a Volán TEFU oda küldte. Halálos út lett a fuvarból…
Kollégámmal, Kirády Attilával elindultunk az ítélet nyomában. Hiszen ha egy kamionsofőr azért halt meg mert ott járt, akkor mindenki életveszélyben volt, akit odaküldtek.
A megszerzett fuvarlistán 12 nevet találtunk. S találkoztunk özvegyeikkel, árváikkal. Volt sofőr, aki 35 kilósan halt meg, volt, akinek áttételes rákja, betegségek sokasága okozta halálát. Szinte mindannyian fiatalok voltak. Özvegyeik nem is tudtak egymásról.
Szabó Istvánt életben találtuk. Nagyon betegen vállalta a beszélgetést:
- Nézze, nekem Csernobil okozta a betegségemet, és az is fog elvinni- mondta szó szerint. Pénteki napon készült az interjú, vasárnap került adásba. Szabó István akkor már nem élt.
Pedig történhetett volna mindez másképpen is. Úgy, hogy nem kellett volna magyaroknak meghalniuk! Felkutattuk a tanulmányt, amely segíthetett volna. Markó Imre tudós kutatócsoportja összeállította a "Csernobili Atomerőmű-baleset, lehetséges okok és következmények" című munkáját, amelyet elküldtek a párt illetékeseinek és a tömegtájékoztatási szerveknek. Markó Imre azt mondta nekem, ha ezt a tanulmányt elolvassák az illetékesek, biztosan nem küldtek volna senkit a halálzóna közelébe. A tanulmányt “a Szovjetunió és a Magyar Népköztársaság közötti politikai és gazdasági kapcsolatokra tekintettel” betiltották.
- Abban az időben már nem volt cenzúra és nyomás sem volt a Szovjetunió részéről- nyilatkozta határozottan kamerám előtt Bányász Rezső, a tájékoztatásért felelős legfőbb politikus. Ekkor mellétérdeltem, s hogy a kamera is jól lássa, elővettem a "Szigorúan Bizalmas" címkéjű letiltó határozatot, amit ő maga írt alá. Amikor meglátta... az interjút letiltotta. Mégis adásba került, mert annyira nyilvánvaló volt. Annyival magasabb érdek. Számos jogász, tévévezető és más szakember nézte meg a jelenetet. A vélemény egyértelmű volt: ezt látnia kell Magyarországnak!
Filmem után zajos vita kezdődött a Parlamentben, az özvegyek perek sorozatait indították, az elévülés miatt sokan esélytelenül.
Én pedig nekivágtam a borzalmas útnak. A szögesdrótokkal védett zóna, az első utam idején még működő erőmű, a szarkofág mind-mind kitörölhetetlen emlék. Berohanni egy tízemeletesbe, amelyről nem volt idő leütni Lenin képét. Találomra berúgni egy lakás ajtaját, hogy az ajtó mögött a pár perc alatt otthagyott élet nyomait kutassuk, kihajtott leckefüzettel, poros, megpakolt hűtővel... nos, ezt valóban nem lehet elfelejteni.
Sok víz lefolyt azóta a Dunán és a Pripjaty folyón is. Évtizedek teltek el, én pedig -Varga Zsolttal és Varga Dezsővel- visszamentem a helyszínre, ahol megállt az idő. A sérült reaktor fölé húzott szarkofágot akkor már az úgynevezett “hangár” fedte be, hogy aztán még azt is lőjék később, az orosz-ukrán háború idején. Másodszori ott jártamkor még nagyobb volt a dzsungellé sűrűsödő erdő, kísértetiesebb volt minden. A csönd megmutatta, hogy mire képes az ember, ha rosszra használja fel a tudását, s mire képes az atomenergia, ha valakik visszaélnek vele…
Akárkik is voltak, tisztelet azoknak az egykori szovjet likvidátoroknak, a kisembereknek, akik annak idején életük feláldozásával is építették az első védőkoporsót, a szarkofágot, ezzel rengeteg ember életét megmentve.
A magyar kamionsofőrök történetének -hogy hogyan kerülhettek a térségbe, miért betegedtek meg és haltak meg fájdalmasan fiatalon- magyar személyi felelőse sosem lett.
Így történhetett meg, hogy Kosáry János ausztriai boncjelentése sugárzás okozta megbetegedést ír, miközben magyar papírjai szerint tüdőgyulladás miatt halt meg a sofőr.
Ki döntött az utakról? Egy diszpécser, egy vezető? Egy magyar pártpolitikus? Valaki a Szovjetunióban? Ma sem tudni.
Csernobil szimbólum. Az emberi ostobaságnak, tragikus tévedések sorozatának, az esztelen pusztításnak a szimbóluma. Meg a sajtó cenzúrázásának, információk visszatartásának, hazugságnak és elhallgatásnak a jelképe. Ami miatt bizony sokan halhattak meg. Magyarok is. Ott is, nálunk is.
Hát ezért is, oda kellett mennem. Hogy amíg csak élek, mesélhessem mindazt, aminek a nyomába eredtem. S mesélem kettőzött erővel, amikor egyes emberek újra az atommal “játszanak”, mintha nem halna meg elég ember azon a földön. BORZALOM!
Soha többé háborút! S békét az emberiségnek! Ott is, nálunk is, itt is, MINDENHOL! Mondom még egyszer, százszor és ezerszer: soha többé Csernobilt! Soha többé háborút!
Kérlek, osszad meg írásomat, ha fontosnak tartod ezt az emlékezést. Köszönöm!
Vujity Tvrtko
