Éberen kutató élet jelent meg Kotányi Attila könyve - Olvass bele!
E könyvben betekintést nyerhet az olvasó Kotányi Attila írásaiba, és azt is megtapasztalja, hogy az ő munkáját lényegesnek tartó gondolkodók – Hannes Böhringer, Erhardt Miklós, Tillmann J. A. és Wendriner Aladár – hogyan vélekednek a világban betöltött szerepéről.
Könyvbemutató a Nyitott Műhelyben március 21-én 18 órától
https://www.facebook.com/events/3874161856179191
Kotányi Attila könyvét és munkásságát Kurdy Fehér János, Tábor Ádám és Tillmann J. A. mutatja be.
A kötetről
Kotányi Attila szokatlan művet hagyott hátra: jegyzetek ezreit, amelyeket cédulákra és könyveibe írt, továbbá mondatokat, amelyek kitörölhetetlenül barátai emlékezetébe vésődtek. Építész volt, aki szinte semmit sem épített; várostervező volt, aki azt tanította, hogyan kell a világban élni; szituacionista, akit rövidesen kizártak a mozgalomból, mert a vallást nem akarta kizárni; filozófus volt, aki Castanedát vagy Krishnamurtit ugyanolyan komolyan vette, mint Nietzschét és Lévinast; tanár volt művészeti főiskolákon, aki inkább lakására hívta a diákjait, és véget nem érő beszélgetésekbe bonyolódott velük.
ONLINE VÁSÁRLÁS IDE KATTINTVA!
A könyv előszavából
„A vasfüggöny kettévágta életét: az 1956-os felkelés után Magyarországról Brüsszelbe menekült, majd később tovább, Düsseldorfba. Az ottani művészeti főiskolán tanított a szovjet birodalom összeomlásáig. Ekkor ismét Budapest vonzásába került, ahol a Képzőművészeti Főiskola értelmes, fiatal főit gyűjtötte maga köré. A kétszeres emigrációt megszenvedte. A szellemi hagyomány, amelyben élt és gondolkodott, időközben Magyarországon is megszakadt. Hasonló veszteség érte korábban Nyugaton. A vasfüggöny innenső és túlsó oldala mélységi tapasztalataiban nem sokat tudott egymásról. Kotányi Attila azonban fáradhatatlanul folytatta „mestere", Szabó Lajos munkásságát, nem főiskolákon, hanem a peremeken. Képes volt arra, hogy távol az iskolák konformizmusától, de élénk közelségükben, tanórákra és heves vitákra gyűjtsön egybe fiatalokat, és az eleven szó, a konkrét személyekre és helyzetekre vonatkozó beszéd és gondolkodás kultúráját ápolja.
2011. áprilisában „Kotányi Attila: a mondott szó elkötelező ereje" címen szerveztünk egy konferenciát. Nem emlékművet akartunk neki állítani, hanem megbizonyosodni szellemi alapimpulzusáról, amit újra és újra a tánc analógiájára írt le. Táncban a filozófia megszabadul akadémikus kényelmességétől, és elevenné válik. Táncban a filozófia olyan közel kerülhet a művészethez és a valláshoz, hogy csaknem hasonul hozzájuk.
Ám Kotányinak a filozófia, a művészet és a vallás „együvé gondolása" során a társadalom, a történelem és a világpolitika elemzését, az általános és a személyes helyzetet, másként mondva: a nagy és a kicsiny mizériát is tekintetbe kellett vennie. A fenségesnek és a nyomorúságosnak a nüanszokról folyó vitaként minden beszélgetésben meg kellett jelennie, találó kifejezésekben, szavakkal megragadva és prizmatikusan megvilágítva. Szellemes villanásokban, fényfoltok táncában. Ennél alább Kotányi nem adta."
Hannes Böhringer – Tillmann J. A
Részlet a kötetből
Kotányi Attila: Van‑e médiumkritika, amely nem öngyilkos?
Valamelyik első amerikai elnöktől ezt kérdezték: lehetséges volna az Egyesült Államok elnök nélkül is? Talán Jefferson volt az, aki így válaszolt: elnök nélkül igen, el tudom képzelni. De nem sajtó nélkül. Ha egy európai gondolkodó ember a mai Amerikában él egy ideig, belátja, hogy a mai világ leghatalmasabbb államában a politikai témák és a döntések a metropoliszok sajtójának, televíziójánakés rádiójának a függőségében működnek.
Ezeket a médiumokat pedig nem cenzúrázza az állam. A nyilvánosság ellenőrzése alatt csak azáltal vannak, hogy az, amit meghirdetnek, mindenki számára hallható dobolás, aki hallani, olvasni és látni tud. De hát a médiumokat a felhalmozott tőke meg tudja vásárolni, és ha kell, ki tudja tartani, még ha veszteséges is. Pénzért vásárolható szubtilis hatalom az, amit liberális, a piac korlátozását tiltó államokban médiumoknak hívnak. A klasszikus demokrácia (Montesquieu) az igazságszolgáltatás, a közhatalmi adminisztráció és a törvényhozás különválasztásával jött létre. (Tehát nem görög népuralom, jóllehet a szó ezt jelenti.) A pénzért vásárolható hatalom neve: korrupció.
Vajon azt kell-e gondolnunk, hogy a liberalizmus azért veszítette el régi hitelének zömét, mert ha nem is kedvez a közszolgálat a korrupciónak, de a média a hatalom megvásárolhatósága miatt adás-vétel tárgyává, áruvá változtatja azt, ami nem az, aminek nem szabadna áruvá vagy a parancsuralmi rendszerek, de még pártok eszközévé se válnia?
Van-e erre válasz? Azt hiszem, hogy amerikai körülmények között a válasz az, hogy ott a piaci alapon létrejött kutatóintézetekben, civil, nem állami ügynökségekben és a médiumok szerkesztőségében is valamennyi szabadságuk van ellentmondó szellemű embereknek is, ha tehetségesek. Még ha nem is sztárok. Ez azért van ott és talán Angliában is, mert az állam és a nagy egyházak szervezett ellenőrző hatalma sokkal szétszórtabb, mint akár a mai piacosodó Nyugat-Európában. Ne is beszéljünk Kelet-Európáról.
Az alábbi cikket három évvel ezelőtt írtam.
Az előző sorokban vázolt kérdés ez volt: El lehet-e választani a médiumok szerkesztőségét a kapitalista termeléstől úgy, hogy ne azoknak a hatalma érvényesüljön a médiumban, akikre az állam rábízná az elválasztás ellenőrzését?
Hiába égető a kérdés. A legjobb, ha az is marad.
A szervezők meghívását azzal próbáltam elhárítani, hogy félő, számomra a médiumok még sokkal kritikusabb színben tűnnek fel, mint amit egy kritikusan hangolt konferencia még megvitatásra érdemesnek tart.
A túlfeszültség okát nem érdemes másutt keresni, mint az élettörténetemben. Három félelmetes diktatúrát éltem meg úgy, hogy abból kettőnek szem- és fültanúként már a felemelkedését is megéltem a médiumok szárnycsattogásai közepette. Az olasz korai fasizmus teoretikusai és olyan futuristák, mint Marinetti mutatták meg – már talán az első világháború előestéjén –, hogy mit lehet elérni egyetlen hangszóróval, amit teherautóra szereltek, és a szónokok azon a nyitott teherautón álltak. Egy kisvárosban is tömeget lehetett összecsődíteni.
Ezt persze még nem saját szememmel és fülemmel tapasztaltam, de Horthyt már igen, aki ezen olasz fascio tanítása szerint szervezte meg a Tanácsköztársaságot leverő ellenforradalmat. Meg hát Hitler és Sztálin médiumpolitikáját már jócskán felébredt korban éltem át. Ráadásul az összeomlott Németországban a liberális piac médiumparadicsomának harminc év óta bennlakó polgára voltam és vagyok. Minthogy ez is hatalmi centrumok, gazdasági és politikai diszpozíciós csomópontok függvényeként működik, így ez a harmadik diktatúra: a liberális nyugat-európai és részben amerikai hidegháborús médiumvilág, amelynek igen intenzív fogyasztója voltam és vagyok.
Sőt 1961-ig még magam is munkatársa voltam az Internationale Situationiste nevet viselt francia nyelvű, avantgárd folyóirat főszerkesztőjének. A folyóirat arról lett később közismertebb, hogy az 1968-as diákmozgalmak jelszavainak nagy része tőlünk származott. Jelszavak a tekintélyuralmi állam, család és iskola ellen, valamint az így berendezkedett közállapotokat kiszolgáló médiumok ellen. Az európai közállapotok azóta erős hasonlóságot mutatnak az Egyesült Államok viszonyaival. Termelési és társadalmi viszonyaival, beleértve azt is, hogy a kettő közötti ellentmondások is hasonlóak, mint ahogy ezt a klasszikus marxista irodalom mondaná.
Ezen ellentmondások legkiválóbbika arra vonatkozik, hogy a médiumok a hatalomnak egy olyan új formáját testesítik meg, amely kívül esik a régi hármas hatalmi szférán. A modern demokrácia a három szféra egymástól való elválasztása nélkül nem működik. E század félelmetes politikai elnyomó rendszerei a szóval és képpel, azok hatalmával való visszaélést aknázták ki. Hitler a '33-as hatalomátvétel után futószalagon gyártatta a néprádiót, hogy beszédeit az egész család hallgathassa. Hallgatta is. Hitler rövid öngyilkossága előtt, Berlinben, egy asztali beszélgetés során azt mondta: „Mindent, amit elértem, rábeszéléssel értem el." Tudjuk, hogy ennek titka a milliószoros megsokszorozódás, az egyidejűség és a rendezés. A közélet és a hatalom gyakorlása áttelepül egy minden lakásban hallható és minden moziban látható színpadra.A mai médiumok szerepét betöltő házi színpad, napi színház lehetősége után kutattak már a 19. század második felében.
Hitler kritikusainak azt vetem a szemére, hogy nem ismerik el fölényes tisztánlátását a szó hatalmát illetőleg. Jóllehet, a Biblia lényege is ezen tudás megújulása. A Földön minden hatalom az élő, a minket éltető és szárnyaló szónak adatott. Ez az evangélium, az örömhír.
A diktatúrák médiumai a saját ideológiáik halott szavait ismétlik, mozgatják így és úgy azért, hogy élőnek tűnjenek a halott szavak és képek. És ezt kitartóan teszik. Egészen a pusztulásuk végső órájáig. Ezen felismerés és keserű elismerés nélkül még sok szóbeszédet, üres magyarázatot kell elhallgatnunk a náci és bolsevik hatalom eredetéről.
