Kultúraonline logo
facebook twitter RSS

LEVELEK ADYTÓL - Jordán Tamás önnálló estje - Jegyek és előadások itt!

2021.09.17 Kovács Gergely

LEVELEK ADYTÓL - Jordán Tamás önnálló estje - Jegyek és előadások itt!

Új önálló esttel, Ady Endre költészetéből merítkezve áll a közönség elé Jordán Tamás a Pinceszínházban, a Levelek Adytól című előadás premierjét szeptember 19-én vasárnap este tartjuk. Emellett más, sokféle újdonságokkal készülünk Ferencváros színházában a következő hetekben.

Az ország legvidámabb fesztiváljának versenyprogramjába kapott meghívást a Maggi és Lillemor - Mamu alatt izzik a parázs című előadásunk. Nyíregyházán, a VIDOR Fesztiválon szeptember legelején játszottuk vadonatúj komédiánkat Bezerédi Zoltán és Mertz Tibor szereplésével, Réthly Attila rendezésében. Izgatottan várjuk, hogy szeptember 27-étől immár saját színpadunkon is havi rendszerességgel műsorra tűzhessük ezt, a még előző évadban megszületett, ám eddig közönség előtt még nem játszott produkciónkat. 

A rendkívül egyedi, szuggesztív személyiség, Ágens két produkcióval is bemutatkozik a színházunkban, elhozza a Kurtizánképző című párkapcsolati stand up comedyjét, valamint műsorra tűzzük a társulatával közösen játszott Tragédia: az ember című produkcióját.

Új, havi rendszerességgel jelentkező beszélgetés-sorozatot indítunk útjára Trezor címmel, Szarka János első vendége október 25-én hétfőn este Alföldi Róbert színművész, rendező lesz.

"Eldöntöttem, hogy amikor már nem vagyok igazgató, csinálok egy önálló estet. Olyan anyagot szerettem volna, amivel el tudom mesélni, milyen világban élünk. Nem kellett sokáig kutatnom, hiszen ott van Ady, akinek megdöbbentően aktuálisak az írásai több mint száz év elteltével is."
Ekképp nyilatkozott nemrég Jordán Tamás egy Indexen megjelent interjúban arról, milyen késztetés vezette arra, hogy vadonatúj önálló estet állítson össze Ady Endre költészetéből. 

Ady Endre írásai ma is érvényesek. Amit a publikációiban megfogalmaz az kortalan vagy mondjuk úgy, hogy ma is érvényes. Az előadásban felelevenednek Ady korának kérdései, problémái, és a néző döbbenten konstatálja, hogy ez ugyan úgy aktuális ma is! Természetesen az estben helyet kapnak versek és humorból sem lesz hiány! Különös izgalmat ad az a dramaturgiai fogás, hogy Jordán Tamás levelezni mer Ady Endrével és így bontakozik ki kettejük korlátokat nem ismerő, sajátos kapcsolata.

ONLINE JEGYVÁSÁRLÁS A PINCE SZÍNHÁZ ELŐADÁSAIRA IDE KATTINTVA!
Előadás időpontok: 
Szeptember 19. vasárnap 19.00 ŐSBEMUTATÓ
Szeptember 26. vasárnap 19.00
Október 9. szombat 19.00
Október 24. vasárnap 15.00




Ez is érdekelhet

 

CSATLAKOZZ HOZZÁNK


Neked ajánljuk
LEGÚJABB VIDEÓK
Játék
HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Ha feliratkozol hetente elküldjük neked a legfrissebb cikkeket.

Neved*:
E-mail címed*:
 

EZT OLVASTAD

Médiaajánlat   Impresszum - kontakt   Adatvédelem   © Minden jog fenntartva - KultúraOnline.hu 2011-2024