Kultúraonline logo
facebook twitter RSS

Megkezdődött a Dunavirágzás!

2025.07.28 kovacsad

Megkezdődött a Dunavirágzás!

Megkezdődött a Dunavirágzás!

Úgy tűnik, minden eddiginél korábban indult el idén a Dunavirág (Ephoron virgo) rajzása: a természetvédelmi szakemberek jelzése alapján már Újpestnél is megfigyeltek elővirágzást múlt hét végén. A BDK ezért hétfőn este bekapcsolta az Árpád hídon kiépített speciális fénysorompókat, hogy megóvja ezt az érzékeny, védett rovarfajt.

A dunavirágok életének csúcspontja mindössze néhány órás: naplemente után bújnak elő a vízből, szárnyra kapnak, párosodnak, majd lerakják petéiket a folyóba – vagy legalábbis ez történne, ha nem csapná be őket a városi közvilágítás.

A hídak erős fényei ugyanis eltérítik a rajzó kérészeket, így nem a vízbe szédülnek, hanem az aszfalton pusztulnak el tömegesen, a petéikkel együtt. Ezért építettük ki 2024-ben speciális, természetbarát fényeket az Árpád hídon – a Tahiban már bevált rendszer alapján. Ezeket most, a virágzás első jeleire válaszul, ismét működésbe helyeztük.

A Dunavirágot sokáig kihaltnak hitték a Duna magyar szakaszán, de 2012-ben újra megjelent – ez a folyó tisztulásának kézzelfogható jele. Egyetlen példányának természetvédelmi eszmei értéke 10.000 forint. Tömeges megjelenésük az esti órákban figyelhető meg, leginkább Budapest északi és belvárosi partszakaszain.

Ha hétvégén a Duna partján sétáltok, nézzetek körül – de kérünk benneteket, óvjátok őket! Ez a néhány órás "csoda" Budapest élővilágának ritka és törékeny kincse. Forrás / Kép: Budapest Városháza Facebook




Ez is érdekelhet

 

CSATLAKOZZ HOZZÁNK


Neked ajánljuk
GASZTRO
Játék
HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Ha feliratkozol hetente elküldjük neked a legfrissebb cikkeket.

Neved*:
E-mail címed*:
 

EZT OLVASTAD

Médiaajánlat   Impresszum - kontakt   Adatvédelem   © Minden jog fenntartva - KultúraOnline.hu 2011-2026