Kultúraonline logo
facebook twitter RSS

NÉPTÁNCANTOLÓGIA - Válogatás 2023-ban az Operettszínházban - Jegyek itt!

2023.02.06 kovacsad

NÉPTÁNCANTOLÓGIA - Válogatás 2023-ban az Operettszínházban - Jegyek itt!

NÉPTÁNCANTOLÓGIA a Martin György Néptáncszövetség rendezésében 2023. március 12-én a Budapesti Operettszínházban. Jegyek itt!

A Martin György Néptáncszövetség több, mint 25 éve rendezi meg a NÉPTÁNCANTOLÓGIÁT, a néptáncosok országos, téli ünnepét. A reprezentatív színházi bemutatón, az elmúlt esztendő kiemelkedő néptáncegyüttesei, alkotói, legjobb koreográfiái
szerepelnek. A válogatás érdekessége, hogy mindössze egyetlen alkalommal kerül a közönség elé. A hagyománynak megfelelően, a műsorban idén is több mint 500 néptáncos és népzenész lép színpadra és eleveníti meg a Kárpát-medence sokszínű, kivételesen szép és értékes népművészetét.

A reprezentatív színházi bemutatón, az elmúlt esztendő kiemelkedő néptáncegyüttesei, alkotói, legjobb koreográfiái szerepelnek. A válogatás érdekessége, hogy mindössze egyetlen alkalommal kerül a közönség elé.

NÉPTÁNCANTOLÓGIA a Martin György Néptáncszövetség rendezésében 2023. március 12-én a Budapesti Operettszínházban.

Jegyárak és jegyvásárlás itt!

Közreműködnek:
- ANGYALFÖLDI VADRÓZSA TÁNCEGYÜTTES – Budapest
- ARANYSZALMA NÉPTÁNCEGYÜTTES – Hajdúnánás
- BARTINA NÉPTÁNCEGYÜTTES – Szekszárd
- BUDAPEST FŐVÁROS BARTÓK TÁNCEGYÜTTES – Budapest
- CIRKALOM TÁNCEGYÜTTES – Topolya (Vajdaság)
- CORVINUS KÖZGÁZ NÉPTÁNCEGYÜTTES – Budapest
- CSABA NEMZETISÉGI NÉPTÁNCEGYÜTTES – Békéscsaba
- FORGÓRÓZSA TÁNCEGYÜTTES – Debrecen
- FORRÁS NÉPTÁNCEGYÜTTES – Százhalombatta
- JÁSZSÁG NÉPI EGYÜTTES – Jászberény
- TESSEDIK TÁNCEGYÜTTES – Szarvas
- SZENTENDRE TÁNCEGYÜTTES – Szentendre

Vendégeink:
- HAGYOMÁNYÖRZŐ TÁNCOSOK – Erdélyből

Kísér:
Budapest Mezőség Band
Bürkös zenekar
Fokos zenekar
Pálházi Bence és bandája
Szilvási István és a Bachtal zenekar
Tarsoly zenekar
Zagyva Banda

Rendező:
DIÓSZEGI LÁSZLÓ – Kossuth díjas koreográfus

Támogató: Csoóri Sándor Program




Ez is érdekelhet

 

CSATLAKOZZ HOZZÁNK


Neked ajánljuk
LEGÚJABB VIDEÓK
Játék
HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Ha feliratkozol hetente elküldjük neked a legfrissebb cikkeket.

Neved*:
E-mail címed*:
 

EZT OLVASTAD

Médiaajánlat   Impresszum - kontakt   Adatvédelem   © Minden jog fenntartva - KultúraOnline.hu 2011-2024