Kultúraonline logo
facebook twitter RSS

Recirquel - My Land - Jegyek és VIDEÓ itt!

2018.07.01 Kovács Gergely

Recirquel - My Land - Jegyek és VIDEÓ itt!

A magyarországi premier pedig október 16-án lesz a CAFe Budapest Kortárs Művészeti Fesztiválon.

A tavalyi év sikere után idén is meghívást kapott a világ legnagyobb előadó-művészeti fesztiváljára a Recirquel. Az Edinburgh Fringe-re idén teljesen új, a táncművészetet a színházzal és a cirkuszművészettel ötvöző produkciót visz a magyar újcirkusz társulat. A Vági Bence által rendezett, hét világklasszis ukrán artistát felvonultató My Land című előadást összesen 23 alkalommal mutatják be augusztus 1. és 28. között a Fringe-en, a magyarországi premier pedig október 16-án lesz a CAFe Budapest Kortárs Művészeti Fesztiválon. 

Tavaly tíz év után kapott helyet újra magyar társulat az évente mintegy kétmillió érdeklődőt vonzó Edinburgh Fringe Fesztiválon, amelynek négyhetes programjában több mint 300 előadó és közel háromezer előadás szerepel a világ minden tájáról. A Recirquel Párizs Éjjel című produkciójával komoly szakmai és közönségsikert ért el 2017-ben, sorra kapta az ötcsillagos kritikákat; Sharon Burgess, a Fringe igazgatóságának tagja az előadó-művészet csúcsteljesítményeként jellemezte a Párizs Éjjelt, amely szerinte a legjobb újcirkusz-előadások között van, amelyet valaha a fesztiválon látott. A tavalyi átütő sikernek köszönhetően a Recirquel idén is meghívást kapott, ráadásul egy teljesen új produkciót mutat be a 2012-ben alapított magyar társulat. 

A Recirquel új produkciója, a My Land az emberiség gyökereit, az ember és anyaföld közötti örök kapcsolatot állítja fókuszba és jeleníti meg egy illúziókkal teli térben. Vági Bence rendező az előadásban – amely korábbi darabja, a 2015-ben bemutatott Non Solus folytatásának tekinthető – a kortárs táncot, a színházat és a cirkuszművészetet ötvözve, a műfajok közötti határokat lebontva, a fizikai színház új irányának megteremtésére tesz kísérletet. A darab egyszerre idézi a kortárs tánctársulatokra, így például a Pina Bausch Wuppertal Táncszínházára jellemző kimagasló technikai tudást és látványt, a kelet-európai artistaművészet lenyűgöző energiáit.  

Az új előadás különlegessége, hogy ez a Recirquel első darabja, amelyben kizárólag külföldi vendégművészek szerepelnek. Vági Bence hét, zsánerszámában nemzetközileg is kimagasló ukrán artistát hívott meg, és az ő személyes élettörténetüket – hagyományokat, szabadságot és szerelmet – kutatva hozták létre a produkciót. Az előadás során a művészek földdel borított színpadról emelkednek fel, középpontba állítva kapcsolatukat saját szülőföldjükkel. 
Fotó: Pályi Zsófia, CAFe Budapest

A produkció zenei világa is a résztvevő artisták gyökereit, a szülőföldjüket idézi: a felhangzó tradicionális tatár, moldáv és ukrán népzenei motívumokat Both Miklós Fonogram-díjas zeneszerző, népzenegyűjtő kutatta fel. Ezen dallamok, valamint világzenei és liturgikus szólamok szolgáltak inspirációul Szirtes Edina Mókus és Terjék Gábor zeneszerzők számára, akik a végső zenei keretet hozták létre.

A My Land 2018. augusztus 1. és 28. között összesen 23 alkalommal szerepel a Fringe programjában, a darab a fesztivál egyik legnépszerűbb helyszínén, a templomból átalakított Assembly Roxy előadótérben lesz látható. A Müpa és az Assembly (www.assemblyfestival.com) produkciójaként létrejött előadás magyarországi premierje a CAFe Budapest Kortárs Művészeti Fesztiválon lesz október 16-án. 

Online jegyvásárlás a Recirquel előadőadásokra ide kattintva!

Videó:

• Adieu! a Recirquel társulat új bemutatója a MÜPA-ban - Jegyek itt!
• Éjszaka a Cirkuszban a MÜPA-ban - Jegyek a Recirquel társulat előadására itt!
• Recirquel - A meztelen bohóc - Jegyek és videó itt!
• Recirquel Non Solus újcirkuszi bemutató a MÜPA-ban - Jegyek itt!




Ez is érdekelhet

 

CSATLAKOZZ HOZZÁNK


Neked ajánljuk
LEGÚJABB VIDEÓK
Játék
HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Ha feliratkozol hetente elküldjük neked a legfrissebb cikkeket.

Neved*:
E-mail címed*:
 

EZT OLVASTAD

Médiaajánlat   Impresszum - kontakt   Adatvédelem   © Minden jog fenntartva - KultúraOnline.hu 2011-2024