ValMar koncert 2024-ben - Jegyek és helyszínek itt!
Valkusz Milán és Marics Péter azaz a ValMar 2024-ben is számos helyszínen koncertezik majd.
Valkusz Milán és Marics Péter azaz a ValMar nevét egy nyár alatt ismerte meg a közönség amikor megjelent az Úristen című daluk, ami óriásit robbant. A fiúk még abban az évben a BOK Csarnokot is megtöltötték és azonnal a figyelem központjába kerültek. Feltűntek a TV2 Ázsia Expressz című műsorában majd mint résztvevő és zsűri a Sztárban sztárban is, ahol igazán nagyot alakítottak.A 2023-as évben szinte minden fesztiválon felléptek, ahol csak lehetett, miközben újabb és újabb dalaik is születtek.
A 2024-es év mérföldkő lesz, hiszen ezúttal az ország egyik legnagyobb koncerthelyszínén rendeznek bulit, Budapesten az Arénában. A ValMar 2024. január 20-án a Papp László Sportarénában ad koncertet.
Jegyárak és jegyvásárlás hamarosan itt!
A ValMar Arénakoncertjére szeptember 12-től lehet jegyet venni.
A koncert sztárvendégeiről még nem adtak hírt, de nem lepne meg minket, ha például Manuel és Szikora Róbert is meghívást kapna.
Ajánló: Alice csodaországban Fényshow és kiállítás először Budapesten! Részletek és képek itt!