Vikidál 70 - Zeffer 60 - MOBILMÁNIA 10 éves jubileumi koncert 2018-ban az Arénában - Jegyek itt!

Kelt: 2017.08.11 kovacsad

Vikidál 70 - Zeffer 60 - MOBILMÁNIA 10 éves jubileumi koncert 2018-ban az Arénában - Jegyek itt! A Vikidál70 & Zeffer60 & MOBILMÁNIA10 - JUBILEUMI KONCERT 2018. január 6-án kerül megrendezésre Budapesten a Papp László Sportarénában.

Kétforintos dal, Ha újra kezdeném, Utolsó cigaretta, Acélváros és még sorolhatnánk a jól ismert P. Mobil dalokat.

A Mobilmánia az egykori P. Mobil tagokból alakult együttes. A csapat azért jött létre, hogy a közönség számára jól ismert dalokat a már megszokott formában az eredeti előadó(k)tól hallhassuk. A tagok között az elmúlt tíz évben ott volt  Kékesi László, Zeffer András, Kispál Balázs, Donászy Tibor, Nusser Ernő, Gamsz Árpád, Vikidál Gyula, Rudán Joe. Szentkirályi János, Kozma Tamás, Molnár Péter, Csintalan Márk, Csintalan György is. Azóta az együttes többször átalakult, készített saját albumokat is, de a jelenlegi felállásban is játszanak volt P. Mobil-zenészek.

A csapat 2018-ban három jubileumot ünnepel, ugyanis 2018-ban lesz 10 éves a Mobilmánia, ugyanebben az évben ünnepli 70. születésnapját a csapat egyik énekese Vikidál Gyula, valamint 60 éves lesz Zeffer András is. A Vikidál70 & Zeffer60 & MOBILMÁNIA10 - JUBILEUMI KONCERT 2018. január 6-án kerül megrendezésre Budapesten a Papp László Sportarénában.

Jegyárak és jegyvásárlás itt!

További érdekes programok lentebb a kapcsolódó cikkekben!

Megosztás:



Kapcsolódó hírek:

EDDA koncert 2018-ban az Arénában - Jegyek itt!
Az EDDA koncertezik 2018. március 10-én Budapesten a Papp László Sportarénában. Jegyek az EDDA 2018-as arénakoncertjére már kaphatóak!
Kowalsky meg a Vega koncert 2018-ban a Budapest Arénában - Jegyek itt!
A Kowalsky meg a Vega 15 éves jubileumi koncert 2018. február 17-én Budapesten a Papp László Sportarénában kerül megrendezésre.
NOXTALGIA - Péter Szabó Szilvia koncert turnéra indul - Jegyek és helyszínek itt!
A Noxtalgia unplugged Péter Szabó Szilvia koncertje országos turnéra indul! Budapest, Eger, Győr, Debrecen, veszprém, Miskolc, Gödöllő, Szombathely és még számos város közönsége láthatja majd a koncertet!
A Szépség és a Szörnyeteg 2020-ban az Operettszínházban - Jegyek itt!
A Szépség és a Szörnyeteg 2020-ban az Operettszínházban! Jegyek itt!
István, a király 2020-ban is az Operettszínházban - Jegyek itt!
Az István, a király 2020 őszén ismét a Budapesti Operettszínházban látható! Jegyek itt!
Hattyúk tava 2020-ban Budapesten az Erkel Színházban! Jegyek és részletek itt!
A hattyúk tava balett 2020-ban az Erkel Színházban ismét látható lesz, ám ezútttal különleges óvintézkedések és szabályok mellett lesz látogatható az előadás! Jegyek és részletek itt!
Novemberben 1 napra INGYENES a Vasúttörténeti Park!
Egy napra mindenki számára ingyenes lesz a Vasúttörténeti Park. Érdemes ellátogatni Európa egyik legnagyobb szabadtéri és egyben legelső, interaktív vasúti múzeumába. Szülőknek, gyerekeknek és mindenkinek díjmentes lesz.
Bagossy Brothers Company koncert az Arénában 2022-ban - Jegyek itt!
A Bagossy Brothers Company aréna koncertje 2022. január 14-én Budapest a Sportarénában kerül megrendezésre. Jegyek itt!

 


EZT OLVASTAD

LEGFRISSEBB HÍREK

CSATLAKOZZ HOZZÁNK



LEGOLVASOTTABB HÍREK