Rendőrségi közlemény! Minden számítógép használónak tudnia kell!

Kelt: 2012.11.03 Kovács Gergely

Rendőrségi közlemény! Minden számítógép használónak tudnia kell! Egy fontos közleményt osztott meg az ORFK Kommunikációs Szolgálat, amit minden internetező és számítógép használó el kell, hogy olvasson.

Számtalanszor és rengeteg módon foglalkozott már a sajtó a leggyakoribb hibákkal, amit felhasználóként elkövethetünk. Például a legegyszerűbb dolgokról a jelszavadkról is. A leggyakoribb jelszavak között évek óta vezető az 123456, amit mára szerencsére rendgete rendszer nem enged, de még így is sok borzasztóan egyszerű jelszóval lehet találkozni.

Az internetes csalások nem ritkák!  Pár hete például 5 millió GMAIL cím jelszavát tették ki a netre! Ellenőrizd a sajátodat! Részletek ide kattintva!

Azonban most egy másik átverésről írt az ORFK. A közlemény, amit az ORFK osztott meg:

"A rendőrséghez több olyan állampolgári bejelentés érkezett, amelyek szerint internet használat közben egy elektronikus üzenetet kaptak a következő tartalommal: számítógépüket a rendőrség blokkolta, és ahhoz, hogy azt ismét használni tudják, 25 ezer forintot kell fizetniük az üzenetben megadott módon.

A rendőrség felhívja a lakosság figyelmét, hogy a rendőrség nem blokkol számítógépeket, amennyiben hasonló tartalmú üzenetet kapnak, azonnal tegyenek bejelentést a rendőrségen."

Ajánlónk után folytatódik a cikk!


INGYEN INTERNET MAGYARORSZÁGON!
Internetezzen szabadon az ország legnagyobb lakossági WiFi hálózatán közel 200.000 helyen! Sőt nem csak nálunk, hanem akár egész Európában elérhető az ingyenes internet a jogosult felhasználóknak. Részletek itt!

Ha már nagyobbak a gyerekeink, akkor érdemes velük is beszélni az internetes átverésekről is tájékoztatni őket! Ön tudja milyen honlapokat látogat a gyermeke? Részletek itt!

Facebookon is terjednek az olyan hírek, amiket sajnos sokan elhisznek.
Sajnos számtalan olyan dolog terjed a facebookon, amire ha csak kicsit is rákeresne a látogató, akkor rájönne, hogy nem igaz. Ön tudja, hogy kik férhetnek hozzá a képeihez? Esetleg a gyermeke képeihez? Ezt a cikket érdemes minden Facebook használónak elolvasnia! Részletek itt!


KultúraOnline - Kultúrális hírek naponta

Csatlakozzon hozzán a facabookon is:



ÍGY LOPNAK A TOLVAJOK! VIDEÓVAL! Részletek itt!

Cikk ajánló! Kattintson az önt érdeklő képre!
 
Mamma Mia! a Madách Színházban és a Szegedi Szabadtéri Játékokon - Jegyek itt! Elfújta a szél musical a Budapesti Operettszínházban! Jegyek és szereposztás itt! Vámpír fotózás lesz Budapesten! Ne hagyd ki!
Láthatatlan vacsora! Egy különleges élmény! Jegyek itt!
 
Bűvész Színház Budapest szívében! Jegyek itt! Almaszósz az Alma együttes dalaival! Jegyek itt! Süsü a sárkány előadás! Jegyek itt!
Döbbenet! Tíz emberből 5 rossz választ ad!

Megosztás:



Kapcsolódó hírek:

Csernus Imre este országszerte! Jegyek itt a Csernus estre!
Csernus Imre előadásában is az örök témát, férfi és nő kapcsolatát boncolgatja, Párkapcsolatok – Nemek harca címmel.
Vicces vagy érdekes programok!
Sokan keresünk érdekes és vicces programokat. Ezeket gyűjtöttük mi most egybe!
Koncertek és rendezvények a 2017/2018 évadban Budapesten a Papp László Sportarénában! Jegyek itt!
Sarah Brightman, Lara Fabian, Andrea Bocelli, James Newton Howard koncertezik Budapesten és számtalan kiállítás, show, találkozó várja a közönséget az Arénában 2017-ben!
Titanic kiállítás Budapesten 2017-ben - Jegyek itt!
A Titanic kiállítás 2017 júliusától december végéig Magyarországra látogat és Budapesten lesz látható a VAM-ban. Jegyárak és jegyvásárlás itt!
Szabó Péter előadás 2017-ben az Arénában - Jegyek itt!
Szabó Péter 2017-ben az Áttörés 2 című előadásával várja közönségét Budapesten a Papp László Sportarénában 2017. december 21-én.
Oltári baki a mozikban! NYERJ 2 JEGYET!
Nyerj 2 jegyet az Oltári baki című film premier előtti vetítésére.
Fáklyás Sárkányhajó felvonulás is lesz az Olimpia Éjszakáján!
Tizenöt sportágat lehet ingyenesen kipróbálni pénteken este 9 órától a Hősök terén és a Városligetben az Olimpia Éjszakája rendezvény keretében.
István a király 2017-ben Varga Miklóssal Budapesten - Jegyek itt!
István a király 2017-ben Varga Miklóssal Budapesten a Csillebérci Szabadtéri Színpadon. Jegyek még kaphatóak!

 


EZT OLVASTAD

LEGFRISSEBB HÍREK

CSATLAKOZZ HOZZÁNK



LEGOLVASOTTABB HÍREK