Kultúraonline logo
facebook twitter RSS

Zorán turné 2013-ban - Jegyek és helyszínek itt!

2013.02.15 kovacsad

Zorán turné 2013-ban - Jegyek és helyszínek itt!

A turné a tervek szerint március 13-án Dunakesziben indul, és érinti Egert, Kaposvárt, Hódmezővásárhelyet, Győrszentivánt, Jászberényt, Szombathelyet, május 17-én pedig Székelyudvarhelyen lép fel Zorán és zenekara. Zorán Turné jegyek és időpontok!

ZORÁN TURNÉ 2013-ban! 

Az énekes elmondta, hogy nagyon régóta dolgozik együtt mostani csapatának tagjaival, az együttes magját a már az 1993-as unplugged-koncertjén is szereplő Sipeki Zoltán gitáros és Horváth Kornél ütőhangszeres adja. A tavaszi turnén és a Müpa-koncerten színpadon lesz még Lattmann Béla basszusgitáros, Gyenge Lajos dobos, a billentyűs hangszereken ezúttal Gátos Iván, szaxofonon és további fúvós hangszereken pedig Csányi István játszik, valamint Péter Barbara, Óvári Éva és Kabelács Rita vokálozik. 
 

"Évtizedek óta csinálok tavaszi és őszi turnékat magyarországi és külhoni városokban, a mostani tavaszi koncertsorozat keretében április 14-én délután és este is fellépek a Müpában, ahol legutóbb három évvel ezelőtt énekeltem" - mondta Zorán a szerdai budapesti sajtótájékoztatón.

A turné a tervek szerint március 13-án Dunakesziben indul, és érinti Egert, Kaposvárt, Hódmezővásárhelyet, Győrszentivánt, Jászberényt, Szombathelyet, május 17-én pedig Székelyudvarhelyen lép fel Zorán és zenekara.

 

 

2013. 03.13. Dunakeszi

2013. 03.14. Eger

2013.03.21. Kaposvár 

2013.04.04. Hódmezővásárhely Jegyek itt!

2013.04.05. Györgyszentiván

2013.04.06. Jászberény

2013.04.11. Szombathely

2013.05.13. - Budapest Marczibányi téri Müvház Jegyek itt!

2013.05.15. - Budapest Klebelsberg Kultúrkúria Jegyek itt!

2013.05.17. Székelyudvarhely

 

 

 
 

• Ákos turné 2013 helyszínek és jegyek itt!
• Deák Bill Gyula - A legenda visszatér koncert! Jegyek itt!
• Csinibaba a Margitszigeti Szabadtéri Színpadon! Jegyek itt!
• István, a király 2013-ban az Arénában! Jegyek és szereposztás!
• Wolf Kati koncert 2013-ban a RAM Colosseumban! Jegyek itt!
• Harmincéves a Madách Színház Macskák című előadása márciusban!
• Aida az Erkel Színház színpadán! Jegyek itt!
• Showder Klub élő adás jegyek!




Ez is érdekelhet

 

CSATLAKOZZ HOZZÁNK


Neked ajánljuk
LEGÚJABB VIDEÓK
Játék
HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Ha feliratkozol hetente elküldjük neked a legfrissebb cikkeket.

Neved*:
E-mail címed*:
 

EZT OLVASTAD

Médiaajánlat   Impresszum - kontakt   Adatvédelem   © Minden jog fenntartva - KultúraOnline.hu 2011-2024