Kultúraonline logo
facebook twitter RSS

75 éves a Gyermekvasút - Programok itt!

2023.04.06 Kovács Gergely

75 éves a Gyermekvasút - Programok itt!

Nosztalgia vonatok, LEGO vasútak, kertivasút, kézműves foglalkozások is várnak. 2023. április 11-én ünnepli 75. születésnapját a budapesti Gyermekvasút, 1948-ban ezen a napon kezdődött az építkezés.

A tavaszi szünet utolsó napján, kedden izgalmas programokkal várják a családokat, és persze minden egykori úttörő- és gyermekvasutast az első szakasz indulóállomásán, Széchenyihegyen. Járműbemutatókkal, kézműves foglalkozásokkal, megemlékezésekkel készülnek, fellép az egykori úttörővasutasokból és jelenlegi gyermekvasutasokból álló fúvószenekar, és újra összeáll a hajdani énekkar is. Lesz kertivasút, krampácsolás, kiállítanak egy a kisvasúttal egyidős nosztalgiabuszt is.

Az ünnepi alkalom miatt sűrűbben közlekednek majd a vonatok a teljes vonalon. Az 1948-ban átadott első építési szakaszon (Széchenyihegy és Virágvölgy között) nosztalgiavonatok indulnak, de vezetett séta keretében is legyalogolható a 3 kilométeres vonalrész, miközben sok érdekességet tudhatnak meg a résztvevők a kezdetekről.

2023. április 11-én ünnepli 75. születésnapját a budapesti Gyermekvasút, 1948-ban ezen a napon kezdődött az építkezés.

Programok Széchenyihegy állomáson 10-16 óráig:
Járműbemutató
- lillafüredi motorkocsi, ami már az 1948-as megnyitáskor is a vonalon közlekedett
- a hatvanas évek Úttörővasútjának jellemző járműtípusai: az Mk48-as és Mk49-es mozdonyok
- 490-es sorozatú gőzmozdonyok (1949-50., majd 2000-től járnak a vonalon)
- C50-es kismozdony – napjaink egyik kedvenc nosztalgiajárműve a budai hegyekben
- a BKV MÁVAG Tr5 típusú nosztalgiabusza, ami Budapesten ugyancsak 1948-ban állt forgalomba

Időszakos kiállítás
Az állomás üzemi épületében, az 1948-as megnyitás után pár évig a járművek karbantartásának helyszínéül szolgáló „motorszínben” a kisvasút elmúlt 75 évének tárgyi és fényképes emlékeiből nyílik alkalmi kiállítás. A nosztalgia motorvonat szerelvényének két ritkán látott járművére, a kis szalonkocsiba és a postakocsiba is felszállhatnak az érdeklődők, utóbbiban ünnepi emlékbélyegzés is lesz. A Gyermekvasút járművei kicsiben LEGO bemutatón is felsorakoznak.

Programok a kisebbeknek
Az állomás területén alkotóház (vasutas sapka és mozdonyhajtogatás, arcfestés), kerti vasút, pályafenntartási bemutató, nyomozós játék várja a családokat.

Úton az első szakaszon
Napközben Széchenyihegy és Virágvölgy között gőzvontatású nosztalgiavonatok és a budai hegyekben ritkaságnak számító, Mk48-as dízelmozdonnyal közlekedő betétjáratok indulnak.
Virágvölgy állomás erdei környezetében szabadtéri filmvetítés várja a nézőket.
A kisvasút építését, az első szakasz környékének látnivalóit is bemutató, kb. 3 kilométeres vezetett séta indul napközben többször Széchenyihegytől Virágvölgyig.

Vonatközlekedés
Hűvösvölgy és Széchenyihegy között egész nap 40-50 percenként indulnak a hagyományos szerelvények. Széchenyihegy-Virágvölgy-Széchenyihegy között nosztalgiavonatok is járnak.

További részletek a gyermekvasut.hu oldalon.
További érdekes és INGYENES programok:

• Hajtány járatok indulnak minden hónapban!
• INGYENES kisvonatos séták a Farkasréti temetőben!
• A tavaszi szünetben is INGYEN utazhatnak az alsó tagozatos diákok a Kajla ...
• EUROTRACK 2023 Nemzetközi Vasútmodell Kiállítás 2023-ban Veszprémben - ...
• Mini Budapest lesz látható a Margitszigeten! Jegyek itt!
• 2 napra INGYENES lesz a Vasúttörténeti Park!
• Már 200 forintért színházazhat Budapesten otthoni jegynyomtatással!
• Idén 5 napon is INGYENES a Dinókert a családoknak!
• INGYENES a 3D papírmodell Mk45 mozdony!
• Gőzös mozdony indul a Hűvösvölgyben! Videó és mentrend itt!




Ez is érdekelhet

 

CSATLAKOZZ HOZZÁNK


Neked ajánljuk
LEGÚJABB VIDEÓK
Játék
HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Ha feliratkozol hetente elküldjük neked a legfrissebb cikkeket.

Neved*:
E-mail címed*:
 

EZT OLVASTAD

Médiaajánlat   Impresszum - kontakt   Adatvédelem   © Minden jog fenntartva - KultúraOnline.hu 2011-2024