Kultúraonline logo
facebook twitter RSS

Ekkor lesz a TV-ben látható a Katinka film!

2023.04.21 Kovács Gergely

Ekkor lesz a TV-ben látható a Katinka film!

A háromszoros olimpiai bajnok úszónk, Hosszú Katinka karrierjét bemutató dokumentumfilm tavaly májusban került a mozikba, tévépremierje a Dunán lesz. A várandós élsportoló a Duna Almárium című műsorának vendégeként a film kulisszatitkairól, valamint az első fontos anyai döntéséről is beszélt.

A nemzetközi sportéletben csak Iron Lady néven emlegetett Hosszú Katinka bámulatos sportkarriert futott be: háromszoros olimpiai, huszonhatszoros világ- és harmincnégyszeres Európa-bajnok. Az első versenyző, aki egy időben tartotta a világcsúcsot mind az öt vegyesúszó számban. Két éven át kutatta sikere titkát a világklasszis úszóról szóló első életrajzi filmet készítő stáb. A dokumentumfilmben nemcsak mint olimpikont, hanem mint a céljaiért küzdő, elszánt, fiatal nőt is megmutatják. Amerikába, Európába, a Közel- és Távol-Keletre is elkísérték, és bár sportolóként hozzászokott már a kamerákhoz, a filmforgatás időszaka különleges, kitüntetett pillanat volt Hosszú Katinka életében – minderről a Duna Almárium című műsorában mesélt.

„Amikor megkaptam a felkérést, sokáig hezitáltam, hogy elvállaljam-e, mert nem voltam benne biztos, hogy egy olimpiai felkészülési időszak feszített tempójába belefér majd. A nap 24 óráját katonás beosztással éltem, nem szerettem volna, ha ezt bármi megzavarja. Azonban az eredmények valójában akkor érnek igazán valamit, ha mások is tudnak hozzá kapcsolódni. A jövő sportolóit szerettem volna inspirálni, ezért bólintottam rá végül a filmre"kezdte Hosszú Katinka a Duna műsorában, aki a koronavírus-járvány miatt a tervezett egy év helyett végül kettőt töltött a dokumentumfilmes csapattal. Sikerei ellenére azonban most egész másfajta szerepre készül, hiszen hamarosan anyai örömök elé néz.

Katinka dokumentumfilm trailer:

„Sokan megkérdezik, hogy viszem-e majd őt is az uszodába. Úgy gondolom, hogy megtanulni úszni, alapvető, de csak akkor lesz belőle úszó, ha ő az szeretne lenni. Hiszem, hogy ha egy hivatást magas szinten szeretnénk űzni, ahhoz a teljes szívünkkel kell szeretni azt" – tette hozzá az olimpiai bajnok úszó, akinek Katinka című filmjét május 7-én láthatják a Duna nézői.

Katinka – országos tévépremier: május 7-én, 21 órától a Dunán.
További érdekességek:

• Atlétikai Világbajnokság Budapest 2023 - Jegyek az Atlétikai VB-re itt!
• INGYENES a Museum Of World Athletics (MOWA) kiállítás az Etele Plázában!
• 150 éves Budapest - Így ünnepel a Margitszigeti Színház!
• ValMar koncert turné 2023 - Jegyek és helyszínek itt!
• 40 éves Macskák musical turné 2023 - Jegyek a győri, szegedi, veszprémi, ...
• INGYENES előadás is lesz 2023-ban a Szarvasi Vízi Színházban!




Ez is érdekelhet

 

CSATLAKOZZ HOZZÁNK


Neked ajánljuk
LEGÚJABB VIDEÓK
Játék
HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Ha feliratkozol hetente elküldjük neked a legfrissebb cikkeket.

Neved*:
E-mail címed*:
 

EZT OLVASTAD

Médiaajánlat   Impresszum - kontakt   Adatvédelem   © Minden jog fenntartva - KultúraOnline.hu 2011-2024