Kultúraonline logo
facebook twitter RSS

James Blunt koncert Budapesten az Arénában! Jegyek itt!

2014.03.25 Kovács Gergely

James Blunt koncert Budapesten az Arénában! Jegyek itt!

A Moon Landing Tour részeként 2014. október 27-én Budapest is turné állomás lesz. A koncertre a jegyvásárlás március végén indult el! A Papp László Budapest Sportaréna ad otthont a koncertnek.

Mind úgy gondoljuk, hogy ismerjük James Bluntot. Mégis azok számára, akik valamiért nem lennének biztosak a dolgukban, jöjjön egy rövid áttekintés. Tidworthban, egy katonai kórházban jött világra. Harrowban, majd Bristolban tanult. Négy éves katonai szolgálatot vállalt. Végül hat lett belőle: szolgált Kanadában, Koszovóban majd Londonban. Fellépett a South by Southwest Music Fesztiválon, majd Linda Perry kiadójánál a Custardnál aláírt egy lemezszerződést. Los Angelesben felvette Back To Bedlam albumát Tom Rothrock-kal. A megjelenést általános közönnyel fogadták. Majd kijött az a bizonyos harmadik sláger, a You’re Beautiful.

Egy nagy sláger kellett ahhoz, hogy elinduljon: két albumot és négy újabb listavezető slágert öt Grammy jelölés követett, (valamint BRITS-, Ivor Novellos- és MTV-díjak), egy hattagú zenekar, hét teljes év úton, nyolc botrány; majd a nagy számok kora: közel 17 millió eladott lemez, 20 millió dalletöltés világszerte. Továbbá 5 millió like a Facebookon, 250 millió Spotify lejátszás és egy elképesztő, 257 milliós nézettség a You Tube-on.

Ezek a mutatók élete nagy élményeit, egyben ifjúkora túlkapásait is jelzik. Emellett lehetőséget adtak arra is, hogy hírnevével nemes ügyeket szolgálhasson: háromszor is megpróbált kijutni Afganisztánba, hogy az ott szolgáló katonáknak játsszon; jótékonysági szerveket - mint a Medicines Sans Frontiers, vagy a Help For Heroes – támogat; valamint az éghajlati változás sürgető ügye mellett is kampányol a mai napig.

Legújabb albumával a Moon Landing-gel azonban visszatért - az alapokhoz: fiatalkori álmokhoz, kötődéshez, az első szerelemhez és saját hangzásvilágához: a zene érzelemközvetítő erejének egyenes és őszinte újrafelfedezéséhez.

És az első kislemez, a Bonfire Heart rögtön bombasiker lett. Ami bizonyítja, hogy bár nem kezdhetsz mindent újra, de vannak dolgok, amiket megéri újra- és-újra felfedezni.

“Kamasz koromban a zenében találtam meg a szabadságom. Az álmodozás egyfajta módjára leltem benne, megtanította nekem, hogyan fejezzem ki a közönségnek és persze magamnak, ki vagyok. Sok időbe telt megérteni és újra érezni ezt - újrakezdeni az álmodozást.”

Az egyik legszerényebb és legkedvesebb sztár, James Blunt Budapestre érkezik, hogy a magyar közönséget is magával ragadja egyedülálló zenei világába.

Online jegyvásárlás és további részletek ide kattintva!

• Rolling Stones koncert Bécsben - Jegyek itt!




Ez is érdekelhet

 

CSATLAKOZZ HOZZÁNK


Neked ajánljuk
LEGÚJABB VIDEÓK
Játék
HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Ha feliratkozol hetente elküldjük neked a legfrissebb cikkeket.

Neved*:
E-mail címed*:
 

EZT OLVASTAD

Médiaajánlat   Impresszum - kontakt   Adatvédelem   © Minden jog fenntartva - KultúraOnline.hu 2011-2024