Nevek címmel érkezik Florence Knapp könyve! Olvass bele!
„Holnap – ha egyáltalán eljön a reggel, ha a vihar végre alábbhagy – Cora be fogja jegyeztetni a kisfia nevét. Vagy talán, és ez aggasztja igazán, épp ezzel dönti el, kivé is válik majd a gyermeke."
Florence Knapp Nevek című regénye az identitás, a választás és a következmények regénye. A történet három párhuzamos életutat követ – ugyanannak a fiúnak három lehetséges történetét –, amelyek egyetlen közös pontból, egy anya döntéséből ágaznak szét. Minden változatban más név, más sors, más önazonosság, és mindegyikben ugyanaz a kérdés: mit öröklünk a múltból, és mi az, amit magunknak kell kitalálnunk?
Knapp finoman szövi össze a személyes drámát a társadalmi kérdésekkel: hogyan határozza meg az anyák félelme és hallgatása a fiúk jövőjét? Hogyan lesz a név – az identitás legelső formája – a túlélés vagy a menekülés eszköze? A Nevek szerkezete emlékeztet Paul Auster 4 3 2 1 című regényére, de Knapp történetmesélése intimebb, sűrűbb, kelet-európaibb. Nem grandiózus életregényt ír, hanem mikroszkóp alá teszi a döntéseket, amelyek egy életet is átrendezhetnek.
Ez a könyv nem a válaszokról szól, hanem arról, hányféleképpen mondhatjuk ki: „én". Az Nevek egyszerre családregény, identitásdráma és kísérlet arra, hogy megértsük: lehet-e egy név mögött több igazság is.
ONLINE VÁSÁRLÁS IDE KATTINTVA!
Olvass bele!
– Miért fontos ez? Mármint apának. Hogy ugyanaz legyen a nevük.
Cora legszívesebben azt felelné, hogy azért fontos, mert néha a nagy, erős férfiak belül kicsinek érzik magukat. Mert egyes férfiak – például Gordon apja – úgy élik le az életüket, hogy tökéletesnek hiszik magukat, és úgy gondolják, hogy a gyerekeiknek és a gyerekeik gyerekeinek is az ő nevüket kell továbbvinniük. Mert néha nagyobb szükségük van az előző nemzedékek elégedettségére, mint a következő generációk szeretetére. Cora szemében ez mellkasdöngető, törzsi viselkedésnek tűnik. De ezt nem mondja el Maiának. A lánya már így is sok mindenre felfigyel. A veszekedések utáni reggeleken, bármilyen némán is tűrt Cora, Maia mindig megáll mögötte a konyhában, a mosogató mellett, átkarolja a derekát, és megszólal: „Én kedves anyukám", miközben az arcát Cora hátának támasztja. Cora ilyenkor látja rajta az együttérzést, a közös szomorúságot. És egy ízben a nedvességet is a ruhája hátulján, ahol Maia arca pillanatokkal korábban hozzáért.
– Van, akinek fontos a hagyomány – feleli helyette.
– De az is fontos, hogy saját neved legyen. Néha nem? Talán még apa is örült volna, ha saját neve van.
Cora elengedi a babakocsit, hogy átkarolja Maia vállát.
– Okos kislány vagy.
Megint azon töpreng, vajon helyes-e, amit tesz. Részleteiben, egészében. Hogy Gordon számára helyénvaló-e folytatni ezt a hagyományt. Talán azzal, hogy elfogadja az életet az apja és a nagyapja árnyékában, állandóvá teszi az összehasonlítást, és még súlyosabbá teszi a terhet önmaga számára. Talán felszabadulás lenne, ha a gyermeküket másképp neveznék el. Eleinte nem, de később biztosan.
És ott van Maia. Nem épp arra tanítja a lányát, hogy fontosabb a békesség, mint hogy helyesen cselekedjen? Cora azon tűnődik, vajon mit gondol róla Maia azok után, hogy beleegyezett, zsarnok férfiak generációihoz kötődő nevet ad az öccsének. És rájön, hogy bár Maia nevét eredetileg néma köteléknek szánta kettejük között, a jelentésének felfedése teher is lehet a kislány számára. Talán ezzel akaratlanul is azt sugallja neki, hogy az ő életüknek is ugyanazt a pályát kell követnie, pedig valójában abban reménykedik, hogy a gyermekei a saját útjukat járják majd.
