Omega bélyeg jelent meg! KÉPEK és vásárlás itt!

Kelt: 2020.08.05 MTI

Omega bélyeg jelent meg! KÉPEK és vásárlás itt! Magyar rockklasszikusokról indult bélyegsorozat.

Magyar rockklasszikusokról indított bélyegsorozatot a Magyar Posta, az első bélyegen és a hozzá tartozó borítékon az Omega együttes slágere után a Gyöngyhajú lány illusztrációja látható. A sorozat első darabját szerdán mutatták be Budapesten.

A Magyar Posta idén indított új témasorozatot magyar rockklasszikusok címmel, elsőként az Omega rockegyüttest mutatják be. A fekete sorszámú, perforált bélyegblokk 50 ezer, a piros sorszámú vágott változat 4 ezer példányban készült Pállay-Kovács Szilvia illusztrációinak felhasználásával, Elekes Attila André grafikusművész tervei szerint.

Az új bélyeg szerdán került forgalomba. A sajtótájékoztatón részt vett Kóbor János, az Omega együttes frontembere is.

Az Omega minden idők egyik legsikeresebb magyar rockzenekara; annak idején első közép-kelet-európai zenekarként turnézhatott az Egyesült Királyságban. Az együttes világszerte több mint 50 millió albumot adott el, ebből csak az 1977-ben megjelent Time Robber című angol nyelvű lemez 1,5 millió példányban fogyott. Az együtteshez olyan slágerek fűződnek a Gyöngyhajú lány mellett, mint a Petróleumlámpa, a Tízezer lépés, az Ezüst eső, az Időrabló, a Léna, az Égi vándor vagy A holló.


Fotó: MTI/Mohai Balázs

A zenekar felállása 1971 óta állandó, az alapítók közül Kóbor János (ének) és Benkő László (billentyűs hangszerek, zenekarvezető) tagja a mai együttesnek. 1987-ben Liszt Ferenc-díjjal ismerték el munkásságukat, a zenekar 2013-ban Kossuth-díjat kapott.
Forrás MTI

Hamarosan koncertet ad az Omega több vidéki városban is. Jegyek és részletek itt!

A képen a boríték és a bélyeg együtt látható! A bélyeg sorozat online is megrendelhető. Vásárlás ide kattintva!

Ne hagyd ki a cikk alatti kapcsolódó híreket sem, hiszen Demjén Ferenc koncertről vagy éppen INGYENES saját képeslapról és sok másról olvashatsz.

Megosztás:



Kapcsolódó hírek:

Demjén koncert 2020-ban a Margitszigeti Szabadtéri Színpadon - Jegyek itt!
Demjén Ferenc koncert a Margitszigeti Szabadtéri Színpadon 2020. augusztus 24-én. Jegyek itt!
Az LGT gitárosáról készült film az Urániában - Jegyek a Siess haza, vár a mama filmre itt!
Az LGT gitárosáról készült film az Urániában - Jegyek a Siess haza, vár a mama filmre itt!
INGYENES élő koncertek a Margitszigeti Zenélő Kútnál! Lista itt!
Sőt még Várkert Bazárnál és a Műcsarnoknál is lesz koncert.
INGYEN István, a király filmvetítés lesz Budapesten!
Az István, a király filmet 2020. augusztus 15-én Budapesten vetítik majd. A részvétel ingyenes, helyfoglalás érkezési sorrendben.
Küldj INGYEN képeslapot a kedvenc képeidből!
Most a kedvenc képedből képeslapot is készíthetsz és még postára se kell adnod, mert ezt is megcsinálják helyetted.
Demjén Ferenc koncert turné 2020 - Jegyek és helyszínek!
Demjén Ferenc koncert turnéja 2020-ban Indulj, új csodákat látni… a címmel Győr, Sopron, Tatabánya, Pécs, Miskolc, Eger, Szeged, Debrecen, Szolnok, Székesfehérvár Sportcsarnokaiban biztosan látható lesz! Jegyek itt!
Koncz Zsuzsa koncert turné 2020 - Jegyek és helyszínek itt!
Koncz Zsuzsa koncert turné 2020-ban Magyarországon. Jegyek és helyszínek itt! A turné Győr, Debrecen, Szeged, Budapest, Tataványa, Békéscsaba és számos városvan látható lesz
Szilaj musical a budapesti Nemzeti Lovas Színházban - Jegyek itt!
A Szilaj musical 2020. szeptember 25-én lesz először látható Budapesten a Nemzeti Lovas Színházban Pintér Tibor rendezésében.

 


EZT OLVASTAD

LEGFRISSEBB HÍREK

CSATLAKOZZ HOZZÁNK



LEGOLVASOTTABB HÍREK