Kultúraonline logo
facebook twitter RSS

Szarvasi Vízi Színház 2014 - Műsor és jegyek itt!

2014.04.13 Kovács Gergely

Szarvasi Vízi Színház 2014 - Műsor és jegyek itt!

A Szarvasi Szabadtéri Színház 2014-ben is remek programok sorát nyújtja. A nyári színhát műsorán az István, a király, az új EDDA musical, a Képzelt riport egy amerikai popfesztiválról, a Lovak, a Koldusopera, a Páratlan páros és még számtalan koncert és előadás. Jegyvásárlás és információk az idei évadról.

A Szarvasi Vizi Színház 2014-ben is izgalmas előadásokkal várja a közönségét és a 2014-es programból már ízelítőt is adtak. Az előadások egyeztetése még folyik, de amit már biztosan elárulhatunk, hogy a közönség nyomásának engedve, közkívánatra ismét műsorra tűzzük a Békéscsabai Jókai Színház nagy sikerű Monte Cristo grófja című musical előadását, hogy a zenés előadásoknál maradjunk, két előadásban megnézhetik az István a király című rockoperát, Zsuráfszky Zoltán hagyományos rendezésében.


Az egri Gárdonyi Géza Színház elhozza Presser Gábor már-már klasszikusnak mondható
Képzelt riport egy amerikai popfesztiválról című musicaljét. A kecskeméti Katona József Színházból érkezik a Páratlan páros című nagy sikerű bohózat. A tánc kedvelői a Pécsi Nyári Színház A Jó, a Rossz és a (Csúf) COLOS című vadnyugati táncbohózatát nézhetik meg Ennio Morricone dallamaival, a Pécsi Balett művészeivel.

Szinte a Szarvasi Vízi Színház színpadára íródott – hiszen egy tengerparti halászkikötőben játszódik – a Chioggiai csetepaté című vígjáték a Jókai Színház előadásában. A békéscsabai színház elhozza még a Koldusopera című előadását és Bartus Gyula színművész Lovak című musicaljét, valamint a Toldi, és a Nyolckor a bárkáncímű családi előadásokat. A kiszivárgott hírek szerint a legendás Illés együttes rajongói is megnézhetnek egy készülő zenés produkciót.


A Vers a víz fölött programsorozatban a Jókai Színház művészei mellett olyan kitűnő versmondó-színészek is szerepelnek, mint például Eszenyi Enikő, Kubik Anna, Eperjes Károly és Kolti Helga.

Online jegyvásárlás az előadásokra és további részletek ide kattintva!

Az idei évadban is rengeteg szabadtéri helyszín várja a nézőket. A kapcsolódó hírekben további programokat gyűjtöttünk össze!

• Dumafüred 2014 jegyek! Balatonfüreden a Dumaszínház!
• XV. Keszthelyi Nyári Játékok 2014 - Programok és jegyek itt!
• Agárdi Pop Strand 2014 - Műsor, koncertek jegyvásárlás!
• Vonatokkal, vitorlásokkal bővült a szarvasi Mini-Magyarország makettpark!
• Gyulai Várszínház 2014 - Műsor és jegyek itt!
• Bajai Szabadtéri Színház 2014 - Jegyek és műsor!
• Szegedi Szabadtéri Játékok 2014-as programja - Jegyek és egyéb információk itt!




Ez is érdekelhet

 

CSATLAKOZZ HOZZÁNK


Neked ajánljuk
LEGÚJABB VIDEÓK
Játék
HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Ha feliratkozol hetente elküldjük neked a legfrissebb cikkeket.

Neved*:
E-mail címed*:
 

EZT OLVASTAD

Médiaajánlat   Impresszum - kontakt   Adatvédelem   © Minden jog fenntartva - KultúraOnline.hu 2011-2024