Világrekord kísérletre készülnek a magyar citerások

Világrekord kísérletre készülnek a magyar citerások, akik több mint ötszázan gyűlnek össze a tervek szerint május 30-án a Budai Vár Oroszlános udvarában, hogy közösen állítsák fel a legnagyobb citeraegyüttes Guinness-világrekordját.
A rekordkísérlet egyszerre tisztelgés a hangszer és a magyar népzenei hagyomány előtt, emellett pedig a közös zenélés erejét kívánja megmutatni - írják közleményükben a szervezők.
A kezdeményezés előzménye egy 2024-ben született magyar rekord volt, amikor 201 citerás muzsikált együtt. Az idei esemény ezt jóval túlszárnyalja, mivel most a cél a Guinness-világrekord felállítása.
A rekordkísérlet során szatmári népzene csendül fel az ötszáz fős citeraegyüttes előadásában. A zenei anyagot a szervezők már januárban nyilvánosságra hozták, hogy a résztvevők hónapokon át készülhessenek a közös fellépésre határon innen és túl. Az együttes koncertmestere ezúttal is Nauner-Agárdi Éva lesz, akinek vezetésével szólal meg a műsor.
A citerások Magyarország szinte valamennyi régiójából, valamint a határon túli magyar közösségekből, Erdélyből, Felvidékről, a Muravidékről és Kárpátaljáról érkeznek Budapestre. A résztvevők több mint nyolcvan települést képviselnek, bizonyítva, hogy a népzene ma is élő közösségi nyelv, amely generációkat és országhatárokat köt össze. A legidősebb résztvevő 87 éves lesz.
A program a közönség számára ingyenesen látogatható, a főpróba 15 órakor, maga a rekordkísérlet 16 órakor kezdődik.
Az egész napos programsorozatot koncertek és családi programok színesítik. Fellép többek között Gryllus Dániel, Tuba Örs és zenekara, a Dűvő Zenekar, valamint a Pannonia Citerazenekar. A gyermekeket hangszerbemutató várja, ahol testközelből ismerkedhetnek meg a citerával.
Május 30-án Budapesten rendezik meg a labdarúgó Bajnokok Ligája döntőjét is, erre reflektálva a muzsikusok egy különleges zenei átirattal is készülnek: a koncertprogram részeként elhangzik majd Tony Britten BL-himnusza is magyar népi hangszerekre áthangszerelve. A mű olyan tradicionális hangszerek megszólalásával kap új karaktert, mint a tárogató, a cimbalom és a hegedű.
A rekordkísérlet főszervezője Trencsényi Tímea, a Rétközi Ifjúsági és Kulturális Egyesület művészeti vezetője.
Az eseményre a Nemzeti Kulturális Alap (NKA) 17 millió forintos támogatást adott a Kiemelt Kulturális Programok Ideiglenes Kollégiumán keresztül Hankó Balázs korábbi kulturális miniszter döntése alapján. Forrás: MTI













