Mikulás Expressz indul 2019-ben is!

Kelt: 2019.11.09 Kovács Gergely

Mikulás Expressz indul 2019-ben is! 2019-ben is a Vasúttörténeti Park ad otthont a Mikulás Expressznek.

Idén a Nickelodeon és a Vasúttörténeti Park közösen jegyzi majd a már közel 20 éves eseményt, a Mikulás Expresszt! A karácsonyi díszekbe öltözött gőzös idén decemberben is végig pöfög a Nyugati pályaudvart és a Vasúttörténeti Parkot összekötő útvonalon, ebben az évben is az egyik legkülönlegesebb Mikulás programot ígérve a családoknak.

A Mikulás Expressz nem csupán a közel két évtizedes töretlen népszerűsége, de egyedi megvalósítása miatt is vált az egyik legizgalmasabb családi programmá hazánkban. Évről évre egyre népszerűbb a program, amelyet idén a Nickelodeon csatornával közösen valósít meg a Vasúttörténeti Park.

Valódi mesevilágot varázsolnak a gyerekek számára, ráadásul egy programon belül egyszerre nyújtja az utazás élvezetét, egy remek koncert hangulatát és persze az autentikus Mikulás – élményt! Idén az esemény december 6-tól 8-ig, péntektől vasárnapig tart majd.

Már tradíció, hogy a vonat a Nyugati pályaudvartól indul, úticélja pedig a Vasúttörténeti Park, ahol Kőhalmi Ferenc varázslatos interaktív műsora várja a gyerekeket, no és persze Mikulás elmaradhatatlan manói!



További részletek a karacsonyszeretlek.hu oldalon!

Megosztás:



Kapcsolódó hírek:

Jégcirkusz érkezik Budapestre! Jegyek itt!
Jégcirkuszi show lesz látható Budapesten 2019. december 15-én a BOK Csarnokban. A Russian Circus on Iceban a Diótörőtől a Hókirálynőig számos mese megjelenik. Jegyek itt!
INGYENES lesz egy napra a Jégfolyosó Budapesten! Részletek itt!
INGYENES lesz egy napra a Jégfolyosó Budapesten! Részletek itt!
Jégfolyosó 2019-ben is Budapesten Jégparkban! Jegyárak és részletek itt!
Budapesten nyílik meg az ország első jégfolyosója! Jegyárak és infók itt! A csepeli jégpark idén is várja az érdeklődőket.
INGYENES lesz az ország 7 jégpályája 1 napra! Regisztráció itt!
Budapest, Pécs, Zalaegerszeg, Szeged, Pécs, Nyíregyháza, Jászberény és Békéscsaba is része a programnak. Az MVM Jégkaland ingyenes korcsolyázással vár.
Metallica Symphonic Tribute koncert 2020-ban a Budapesti Kongresszusi Központban - Jegyek itt!
A Metallica Symphonic Tribute 2020.március 12-én kerül sor a Budapest Kongresszusi Központban.
360 fokos panorámával és új attrakcióval vár Budapest legmagasabb korcsolyapályája 2019-ben!
Az előző évek rendkívüli sikerei után november 18-án hétfőn újra megnyit a főváros legkülönlegesebb panorámájával rendelkező jégpályája a belvárosi Hotel President tetején, ahol idén egy páratlan attrakcióval is készültek. Az Intermezzo ...
Világító rénszarvasfogat Magyarországon!
Világító rénszarvasfogat Magyarországon!
Szabó Gyuri bácsi, a bükki füvesember előadása 2019-ben turnéra indul - Jegyek és helyszínek itt!
Gyógynövényekkel az egészség megőrzéséért A bükki füvesember, SZABÓ GYURI BÁCSI előadása országszerte.

 


EZT OLVASTAD

LEGFRISSEBB HÍREK

CSATLAKOZZ HOZZÁNK



LEGOLVASOTTABB HÍREK