Pálinkamúzeum nyílt Visegrádon
A pálinkafőzés, illetve a pálinka történetével ismerkedhetnek meg a látogatók a visegrádi Rév utcában megnyílt pálinkamúzeumban, ahol akár a "zugfőzés" is kipróbálható, sőt, egyedi címke sajátkezű gyártására is van mód.
A háromszintes épületben kialakított turisztikai attrakcióhoz a tulajdonos-működtető Akron Reklámügynökség Bt. közel 20 millió forintnyi vissza nem térítendő támogatást kapott az Új Széchenyi Terv keretén belül, s ugyanennyi pénzt tettek hozzá saját forrásból - mondta el Spáth Diána, az 1994 óta működő mikrovállalkozás vezetője az MTI-nek.
A pálinkamúzeum évszakoktól függetlenül egyedi "élménycsomaggal" gazdagítja a Visegrádra jelentős számban látogató hazai és külföldi turistákat - hangoztatta a reklámügynökség tulajdonosa, aki szerint a földszintből, pincéből és jégveremből álló 100 négyzetméteres ingatlanban mindig is működött valamilyen üzlet.
A múzeumban elhelyezett monitorokon az érdeklődők végigkísérhetik a pálinka lepárlásának folyamatát, megismerkedhetnek a szeszes ital alapanyagaival, változataival (például a gyógypálinkákkal), és a zugfőzés kulisszatitkait is elleshetik. Az egyik tárlóban kiállított tárgyak tanúsága szerint sokan akár tejeskannát vagy permetezőt is használtak zugfőzőeszközként, de a tiltott munkafolyamat gyakran balesetekhez vezetett, mint ahogy az a jégveremben berendezett zugfőzőben is történik (az interaktív főzés gombnyomásra indul, és egy lepárláshoz használt kukta felrobbanásával zárul) - magyarázta Spáth Diána.
A turisztikai látványosság megtekintése során egy különleges szoftver segítségével egyedi címkét lehet készíteni, amely aztán akár a múzeumshopban vásárolt hétféle ízű, saját cefrézésű pálinka valamelyikének üvegére kerülhet.
Forrás: MTI
Jegyárak 2013-ban:
Normál: 600 Ft
Diák, nyugdíjas (érvényes igazolvánnyal): 400 Ft
Gyermekeknek 14 éves korig: ingyenes
Cím:
2025 Visegrád, Rév utca 1.
Nyitvatartás:
kedd-vasárnap:
10:00 - 19:00
hétfő: szünnap
A KAPCSOLÓDÓ CIKKEKET IS ÉRDEMES MEGNÉZNI A CIKK ALATT!
• "Szex múzeum" nyílt Budapesten! Jegyek itt!
• Csokoládé Múzeum és Kiállítás Budapesten! Jegyek itt a csoki kóstolásra!
• Börtönmúzeum Magyarországon! Ne hagyd ki!
• Taxi Múzeum Magyarországon! INGYEN megtekinthető!
• Bécsi Madame Tussaud kiállítás! Múzeum jegyek itt!
• Sziget - Pálinkaivás és erőspaprika evés a magyarságpróbán
• Underground Fear - Horror labirintus nyílik Budapesten! Jegyárak és infók itt!
• Bűvész Színház Budapest szívében! Jegyek itt!