Kultúraonline logo
facebook twitter RSS

INGYEN látogatható az Állatkert a hétvégén!

2014.02.14 Kovács Gergely

INGYEN látogatható az Állatkert a hétvégén!

3 napig ingyenesen látogatható a Fővárosi Állat- és Növénykert. Az akció apropója, hogy Asha - az elefánt - 1 éves lett.

A budapesti Állatkertben az 1870-es évek óta tartanak elefántokat. Az első budapesti ormányos egy Ali nevű afrikai elefánt volt.

A XX. század elejétől kezdve azonban kizárólag ázsiai elefántok képviselték ezt az állatcsoportot a városligeti intézményben. Az első hazai kiselefánt 1930-ban született, ám sajnos sem ez, sem a következő, 1932-es ellés nem volt sikeres. Az 1941-es kiselefánt már rendben felcseperedett, de a háború miatt sajnos nem érhetett meg magas életkort. A háborús évek után először 1956-ban született elefánt Budapesten. Mivel az Állatkert ebben az évben ünnepelte kilencven éves jubileumát, a kicsi a Jubile nevet kapta. Felnövekedve cirkuszi elefántként komoly karriert futott be. Utoljára a Richter-féle Magyar Nemzeti Cirkusz sztárja volt. A következő elefántborjú 1961. május 10-én látott napvilágot. Ő volt Quinba, aki 1965-ben a Hollandiába, a Tilburgi Állatkertbe került, majd néhány hónap múlva továbbszállították Arnhem város állatkertjébe (a két állatkert azonos család tulajdonában volt). 1998 márciusától egy franciaországi állatkertben élt, és végül 2005. június 12-én, 44 éves korában pusztult el.

Asha születésnapja alkalmából minden 14 év alatt gyermek ingyen látogathatja az Állatkertet. Sőt 10:00 és 15:00 közöttprogramokkal is várják az érdeklődőket. Kézműves foglalkozás, arcfestés és az új Elefántház várja a látogatókat.

Születésnapi rajzokat is várnak. A rajzokból később kiállítást szerveznek, így más látogatók is láthatják majd az elkészült rajzokat.

Az Állatkert után kellemes kikapcsolódás lehet a Fővárosi Nagycirkusz csodálatos műsora, amiről ide kattintva bővebb információkat lehet olvasni. Sőt akár előre meg lehet vásárolni a jegyeket. A vásárlás során magunk választhatjuk ki, hogy hol szeretnénk ülni.

Ha szereted a különleges programokat, akkor csatlakozz facebookon is hozzánk!
Forrás: Fővárosi Állat- és Növénykert

Ajánljuk a kapcsolódó híreinket is a cikk alatt, hiszen számtlan érdekességet találni köztük!

Cikk ajánló! Kattintson az önt érdeklő képre!
Ennio Morricone koncert 2014-ben! Jegyek és videó itt! Mamma Mia! a Madách Színházban és a Szegedi Szabadtéri Játékokon - Jegyek itt! Elfújta a szél musical a Budapesti Operettszínházban! Jegyek és szereposztás itt! Vámpír fotózás lesz Budapesten! Ne hagyd ki!
VOLT Fesztivál 2014 - Jegyek és bérletek  Sziget 2014 - Jegyek és bérletek a Sziget Fesztiválra már kaphatóak! EFOTT 2014 - Jegyek itt! Fellépők hamarosan!Balaton Sound 2014 jegyek! Jegyárak és vásárlás itt!
Edda musical Debrecenben a Főnix Csarnokban! Jegyvásárláshoz kattints ide! Bűvész Színház Budapest szívében! Jegyek itt! Almaszósz az Alma együttes dalaival! Jegyek itt! Süsü a sárkány előadás! Jegyek itt!
Döbbenet! Tíz emberből 5 rossz választ ad! Mary Poppins musical jegyek itt!
Láthatatlan vacsora! Egy különleges élmény! Jegyek itt! Vízilabda EB 2014 jegyek itt!

• Valentin napi ajándék ötletek fiúknak és lányoknak!
• Tudtad, hogy bővítheted 1 héttel a bérleted?
• Rozsda lovag és a kísértet családi musical a Thália Színházban! Jegyek itt!
• Kik töröltek a facebookon? Tudd meg egy program segítségével!
• Sárga szalag a kutya pórázon? Miért?
• Almaszósz az Alma együttes dalaival! Jegyek itt!
• 800. A padlás musical előadás a Vígszínházban! Jegyek itt!
• Interaktív 4D film Magyarországon! Te láttál már 4D filmet! Ne maradj le!




Ez is érdekelhet

 

CSATLAKOZZ HOZZÁNK


Neked ajánljuk
LEGÚJABB VIDEÓK
Játék
HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Ha feliratkozol hetente elküldjük neked a legfrissebb cikkeket.

Neved*:
E-mail címed*:
 

EZT OLVASTAD

Médiaajánlat   Impresszum - kontakt   Adatvédelem   © Minden jog fenntartva - KultúraOnline.hu 2011-2024